Néhány héttel korábban erről a lehetőségről szórólapokon is tájékoztatást fogunk nyújtani. Mint azt már bizonyára látták, a tulajdonosok több helyen már áthelyezték az utcai kerítéseket, illetve ezen munkálatok jelenleg is folyamatban vannak.
Május folyamán tervezzük megtartani az új utcai telekhatárok kijelölésének harmadik ütemét azoknak, akik erről még időben nem értesültek, vagy azóta döntöttek úgy, hogy igényelnék ezt
2015. április 20.